Projektzáró ünnepség 2013. 03. 14. 14:00

A több mint 380 millió forintos beruházás megvalósítására az Észak Magyarországi Operatív Program keretében mintegy 173 millió forintot nyert el az ÉLPAK Zrt.
Az elmúlt két évben elkészült a beruházás minden olyan eleme, amire a pályázat keretein belül vállalkozott a cég. Mindezzel növelte a kemping szolgáltatásainak színvonalát, és egyúttal 12 új munkahelyet is teremtett.

A projectzáró ünnepség nyitó beszédét Balázs József országgyűlési képviselő mondta, aki köszöntőjében méltatta az ÉLPAK Zrt. beruházásait (Adrenalin Park, Kemping), majd kiemelte, hogy a Mátra sikeréhez a szereplők szoros összefogása szükséges és összetartásra szólította fel a turisztikai szereplőket.

Vona Gábor országgyűlési képviselő nosztalgiával gondolt vissza arra az időszakra, amikor a tó és környéke még fénykorát élte, majd csiszolatlan gyémántnak nevezte Sástót, aki végre megtalálta a csiszolóját.

Faragó László, Gyöngyös polgármestere megköszönte az ÉLPAK Zrt. segítségét, melyet a Sástó tulajdoni viszonyainak rendezéséhez nyújtott, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy folytatódjon a Sástó fejlesztése, melyhez a város pályázati forráshoz jutott.

Kápolnai Nagy Ágnes, a Mátra Jövőjéért Turisztikai Egyesület elnöke, a négycsillagos kemping európai színvonalát ecsetelte, hozzátéve hogy létezik egy mondás, mely szerint, „ha egy kempingben hollandot látsz, jó helyen jársz”. Szerencsére jó helyen jártunk, hiszen épp volt egy holland a jelenlévők között, Frits NIESSEN (turisztikai tanácsadó, kemping szakértő, Az év magyar kemping menedzsere 2005-ben; „Kempingüzemeltetési kézikönyv" tankönyv írója) személyében.

Kósa László, a Gyöngyös-Mátra TDM elnöke méltatta Palik Tibor és az ÉLPAK Zrt. optimizmusát, bátorságát, és elkötelezettségét a turizmust illetően.
Reményei szerint a Mátra idegenforgalmi férőhelyeinek kihasználtságát is nagyban javítja majd Sástó. Úgy vélte, hogy az utóbbi időszak szállodafejlesztései révén elegendő négycsillagos szállodai férőhellyel bír a Mátra, ugyanakkor a kemping egy másik, szintén fontos hazai és külföldi célcsoportnak kínál eddig hiányzó lehetőséget.

„2 éve találkoztunk itt utoljára, akkor gyönyörű idő volt egy viharvert kempinggel, most viszont az ellenkezőjében van részünk, van egy gyönyörű kempingünk, de az időjárás kicsit viharvert.” – kezdte meg beszédét Palik Tibor házigazda, majd beszámolt az építkezés menetéről, ismertette a beruházás elkészült elemeit. Köszönetet mondott mindenkinek (vállalkozóknak, munkatársaknak), aki segítette a kemping újjáépítését. Külön is kiemelte Balázs József országgyűlési képviselő és a gyöngyösi önkormányzat segítségét.
Majd a pezsgős koccintás után bemutatta a jelenlévőknek az elkészült fejlesztéseket. Zárszóként pedig mindenkit meginvitált az állófogadásra.

AZ ÚJJÁÉPÜLT MÁTRA KEMPING

A több mint 380 millió forintos beruházás megvalósítására az Észak Magyarországi Operatív Program keretében mintegy 173 millió forintot nyert el cégünk, az ÉLPAK Zrt.
Az elmúlt két évben elkészült a beruházás minden olyan eleme, amire a pályázat keretein belül vállalkoztunk. Mindezzel növeltük a kemping szolgáltatásainak színvonalát, és egyúttal 12 új munkahelyet is teremtettünk.
Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mindezt úgy sikerült megvalósítani, hogy az összes együttműködő partnerünket mindig időben, és szerződés szerint kifizettük.

Idén tavasztól a négycsillagos Sástó Kemping közel 100 férőhellyel bővítve, gyönyörűen újjáépítve, európai uniós színvonalú szolgáltatásokkal, új attrakciókkal várja a pihenni vágyókat.

A kempingben 27 lakókocsi elhelyezésére is alkalmas, pázsitos, közművesített áram-, víz-, szennyvízcsatlakozással rendelkező kempingparcellát alakítottunk ki, ezután igény szerint 60-170 m2-es területek közül választhatnak vendégeink, de mindezen kívül rendelkezésre áll egy kémiai WC és egy szennyvízleeresztő is.

Újjáépítettük a vizesblokkokat és megépült 15 négyszemélyes, valamint 6 nyolcszemélyes összkomfortos üdülőház. Faházainkban fürdőszoba (wc, zuhanyzó), apartmanjainkban fürdőszoba (wc, zuhanyzó) és konyha áll vendégeink rendelkezésére. (Akadálymentesített változatban is!)

Új recepciós épületet, nyitott-fedett közösségi tereket alakítottunk ki, új étterem és büfé épült, parkosítottuk a kempinget, amelyen belül új játszótér is készül.

A kempingben nagyrészt saját forrásból készült egy háromszintes épület, amiben egy új hotel részleget szeretnénk kialakítani két szinten, amelynek első emeletén 19 új, 2-3 ágyas szoba létesül családok részére, ugyanezen a szinten kap helyet egy konferencia terem, hogy a céges rendezvények igényeit is ki tudjuk szolgálni, a második emeleti szint pedig ifjúsági szállóként fog üzemelni 3-4 ágyas szobákkal. A szobákhoz mind a két szinten saját fürdőszoba és wc tartozik majd. Terveink szerint az 1. emelet 2013. őszére készül el, míg a 2. emelet elkészülte reményeink szerint 2014-ben várható.

Ennek az épületnek a földszintjén kaptak helyet a pályázati forrásból készült wellness részleg (infra-, finn- és bioszaunák, gőzfürdő, masszázsmedence, relax szoba, öltözők), valamint az ország legnagyobb, egybefüggő sóbarlangja.
Terápiás sóbarlangunk több helyiségből áll: sóhomokozó a gyermekek részére, relax terem a pihenni vágyóknak, valamint egy spinning terem, 4 spinning kerékpárral az aktív időtöltést kedvelőknek.